fel akartam "tankolni" az illatából,hisz úgy hiányzik.

Egyszerűen nem tudom megérteni, mi üthetett belém, teljesen kiborultam, ráadásul az ő szeme láttára.. Pont ezt nem akartam, hogy lássa, de nem bírtam tovább.. A zuhogó esőbe szaladtam, csak az utcalámpák adtak fényt, de nem mentem vele valami sokra, hiszen az eső cseppek zuhogása és a könnyek a szememben teljesen elhomályosították a kátyús utcánk látványát. Furcsa, de soha nem éreztem még magam ennyire kétségbeesettnek.. Ráadásul féltem. Féltem, hogy meg ne jelenjen valami ijesztő alak, aki mondjuk elrabol, hisz a szüleim mindig azt hajtják: „ne legyél éjszaka az utcán, mert nagyon sok a furcsa ember”. A barátaim kerestek, hívogattak, de én csak annyit mondtam: „az utcába vagyok majd megyek.”   Ziháltam és nem bírtam a futást, TALÁN ez a dohányzás átka.. Nem érdekelt,hogy szétázott a ruhám,a hajam begöndörödött vagy esetleg a sminkem szétkenődött,csak azt éreztem muszáj futnom, el akartam futni saját magam elől, szégyelltem magam, nem értem, hogy bírok így megalázkodni egy srác előtt..  A szívemben már elástam mindent, vagyis megpróbáltam. Csak az már egy következő kérdés, hogy sikerült-e.. Hát nem. 

csak ennyit akartam, na! a soha viszont nem látásra.

„Egy csomó minden csak úgy megtörténik veled, keresned sem kell, betoppan az életedbe. Inkább arról van szó, hogy amikor a sors felajánl neked valamit, akkor választhatsz, hogy elfogadod-e vagy visszautasítod. De miután döntöttél, menned kell az utadon előre, és jobb, ha nem nézel vissza többet.”

Every day I see my dream...

Azt hiszem egyedül is rá jövök, hogy mi jó nekem.. Nem kellesz, dehogynem kellesz! Csak be akarom magamnak beszélni.. Jó lenne.. pár nap, talán pár hét vagy hónap és sikerülni fog.. Azt hiszem így fogom rajtad túl tenni magam. De úgyse fog sikerülni. Ajj! Beszélek itt összevissza hülyeségeket, azt sem tudom ki vagyok, nem szeretem magam, akkor, hogy tudnék valaki más emberi lényt is szeretni? Nem vagyok tisztába az emberi szeretettel, mekkora ereje van, a csábításra bízom magam és járkálok vakon a világban, bizakodok, reménykedek és mindig csalódok. Szerintem már hozzászoktam. Egyszer majdcsak szerencsém lesz.. Inkább hagyom magam tovább sodródni az árral, a véletlenre bízom magam és „Lesz ami lesz.”  Én azt mondom.

beware of the love.

 Veled bűnbe estem, de mától a múlt ami nem érdekel, viszlát édes, 

gyorsan felejts most el..:)

álomvilágban élni jó, csak felébredni szívás..

Tudom,hogy érdeklem.. Csak még ő maga sem tud róla..

You are A cinema! I could watch you forever 

Action Thriller I could watch you forever 

YOU ARE A CINEMA!

A Hollywood treasure, Love you Just the way YOU ARE

 A Cinema A Cinema A Cinema A Cinema A Cinema A Cinema!

Non, Je ne regrette rien.

Tegnap éjszaka, biliárdozás közben arra lettem figyelmes, hogy sokszor kihagy az emlékezetem, de elég vicces módon.. Mindig kérdeztem: „Melyikkel is vagyok?” „Melyik lyukba is kell?” Szegény Benit már az őrületbe kergethettem, állandóan csak kinevetett.. Mondjuk ha belegondol az ember ebbe az egészbe, nem is olyan vicces, hogy 15 éves létemre olyan feledékeny vagyok, mint egy 70 éves nagymama. Najó, ne essünk túlzásokba, 60.. Furcsa, hogy az ember mindig azt felejti el a mindennapok közepette, amit nem kéne, és nem pedig azt, amit kéne.. Például a rémálmokat, ki felejti el? Én sajnos nem.. Viszont ami kellemes.. Rögtön amint felébredsz, már arra se emlékszel kiről szólt. Mért jó az az embernek, ha fáj? Tán erősebb lesz tőle? Van benne némi igazság, hisz az a mondás járja: ”Ami nem öl meg, az erősít.” 

Hihetetlen jót aludtam tesóm szobájába, összekuporodtam az ágyon, bebújtam a falvédő szőnyeg alá és az egész hátamat a jó hideg falnak támasztottam, szinte 2 perc alatt elaludtam, bár Beni néha-néha felébresztett, de nem zavart, szinte nem is emlékszek rá, csak arra, hogy amikor kinyitottam a szemem, semmit nem láttam és azzal a mozdulattal rögtön vissza is csuktam a szemem és újra mély álomba merültem.. A bizonyos „ex sógorommal” álmodtam, fogalmam sincs, hogy mit, talán a suliban voltunk, nem tudom.. De lehet jobb is, hogy ilyen hülye a memóriám mostanában, és nem emlékszek rá.

Egy kapcsolat nem működik,ha csak egy ember ápolja.

Hogy lehet valakit feltétel nélkül szeretni? Elgondolkodtató.. Csak úgy meglátod, váltasz vele pár szót és úgy érzed szereted.. Nem mered kimondani, mert ilyen esetbe hülyének nézik az embert, hogy, hogy lehet egy beszélgetés alapján kinyilvánítani a szeretetünket? Lehet, hogy csak szimpatikus az embernek a másik, csak túl erősnek érzi?  Azt mondta valaki egyszer, már fogalmam sincs ki, hogy az érzelmeink 70-80%-a hazugság, csak bebeszéljük magunknak és ezért is kell néha az eszünkre hallgatni..  Legyen szó barátságról, szerelemről, vagy bármiféle emberi kapcsolatról. A mai napig nem értem, hogy alakulhat ki két ember között egy nagy kapocs? Főleg hogy alakulhat ki úgy, hogy csak egy ember érzi? Lehet, hogy olyan nincs is? Lehet, hogy a másik fél is kötődik, csak ezt az érzést túlságosan elfedi esetleg a düh, harag vagy éppen csak telebeszélték a fejét? Vagy magának beszélte be a dolgokat? Nem értem.. De azt hiszem nem is fogom.. Talán így van rendjén. Nagyon idegesítő tud lenni ez az egész. Mindegy. Legalább az megnyugtat, hogy másokban is felmerülnek ilyen kérdések, és nem csak én vagyok a hülye.. Vagy az is lehet csak én vagyok ilyen elmeháborodott.. Igen, az utóbbi sokkal esélyesebb. Azt hiszem ez elég zavarba ejtő. :|

Minden megoldható, csak akarni kell.

undiscovered truths.

Lecsendesült minden, azt hiszem abba maradtak a gondolatok a fejemben, fáj még talán, rossz lesz újra látni, de várom.. Nagyon is várom. Látni szeretném a gyönyörű mosolyát, és hallani szeretném a jókedvvel teli vicces nevetését. Nincs ehhez fogható. Nem tudok élni a szeme csillogása nélkül, nekem ez a minden napom, nem tudom eddig, hogy bírtam nélküle. Ő az, aki mindig megnevettetett, ha megláttam elszállt a bánatom, legyen szó bármilyen szomorúságról.. Ő elfeledtette velem a mindennapi szürkeséget. Nem tudom, hogy nem jöttem rá eddig. Talán még nem késő, talán még tudnék bízni benne, sőt, ebben biztos vagyok, csak rám kéne mosolyognia.. Nem azzal a gúnyos kacajával, ahogy az elmúlt hetekben csinálta, hanem ami fél éve volt, ami egy éve, vagy talán másfél. Hiányzik.

"Máglyát gyújtottam én
Minden emlék tüzén,
Ért sok bánat, öröm,
Agyő, megköszönöm.
Régi szerelmekért
Sírni ugyan mit ér,
Mindent, mindent, ha kell,
Elölről kezdek el."

Uno,Dos,Tres,Cautro!

Elnézést szeretnék kérni minden szerelmes pártól akit esetleg rossz szóval illettem,azt hiszem..csak a féltékenység beszél belőlem állandóan.

I know you're comin' back down.

Végre egy picit érdekli mi van velem,végre írt,először fel sem tűnt.Remegek.Még ha nem is önszántából írt..Tudom,hogy a barátai mondták neki,de legalább rájuk hallgat,tiszteletben tartja a véleményüket..Már mióta ezt hallgatom,majd megbeszéljük,majd megbeszéljük.. Hány problémát oldottak már meg ígérgetéssel? Kiléptem a testemből és tudatlanul kóválygok,csendben,megszeppenve,semmiről nem tudva..

Már fel sem ismerem magamat a tükörbe, mintha mindig mást látnék.. A régi önmagamat szeretném viszont látni, a barna hajú, kék szemű énemet, és nem pedig a kilátástalan vöröst. Ha visszafogom magam, és nem engedem, hogy olyan gyorsan elkapjon a pubertás, mint az utóbbi évben, talán újra megkedvel, újra megszeret, újra mer velem beszélgetni és nem fog tőlem félni.. Nem egy a világunk, de tudom, hogy feltétel nélkül szeretem és ez egy darabig nem fog változni.. Túl tudnék lépni, lenne aki segítene ebbe, lenne aki szerelemmel táplálna, aki túl tudna juttatni minden családi, baráti vagy esetleg szerelmi problémába, de nem kérek belőle, legalábbis ilyen formában nem.. Nekem ő kell, ha az enyém lesz, ha nem. Majd az idő eldönti, és Ő.

Ha egyszer visszatérnék, kérlek mindent mesélj el,most mennem kell, ezt a szart nem bírom már epével.Ezért kell innom  minden nap,azt kérdezed:miért talán rendbe rak? ja rendbe rak..

I don't wanna lose you..

Napról napra rosszabb.. Csak hallom vissza a dolgokat, így nem szeret, úgy nem szeret, hogy régen mások voltunk együtt.  Egy ilyen érzés, hogy változhat meg ennyi idő alatt? Nem értem.. és mért nem hajlandó velem beszélni? Ezeket mért a barátainknak kell közölnie velem? Mért nem bír legalább egyszer a sarkára állni és nem kisfiúként viselkedni? Mért nem mondja meg, hogy akadjak le róla, mert nem érdekli, hogy mi van velem.. Nem érdekli, hogy élek vagy halok, beteg vagyok vagy egészséges, józan vagyok vagy részeg, vérzik-e a szívem miatta vagy teljesen hidegen hagy-e?  Nem érdeklődik.. Így hát én se. Majd lesz ami lesz.. Következik még 4 év. Minden munkanapon látnom kell őt. Most még nagyjából elviselem, de sokszor minden percben, minden órában, a szívem szakad meg ha belegondolok a következő évekbe.. Talált valakit? Vagy régről újra felbukkant? Még előttem? Vagy  aközben volt valakije, amikor állítólag belém volt szerelmes? Bele halnék, de ez őt még mindig teljesen nem érdekli. Csaló.. átverve érzem magam.. De megérdemlem, hiszen ő hányszor érezhette ezt?! Most csak rosszabbul vagyok.. soha nem gondoltam bele mit érezhetett amikor mással látott.. A képzeletembe, az álmaimba, mind mással van, mással érzi jól magát és nem velem.. miért hagyott itt engem..? Senki nem óv meg ettől a szívszorító fájdalomtól. Ebből most tényleg tanultam, kiszakított egy darabot a szívemből és többször is rátaposott. Hazudott és nagyon nagy fájdalmat okozott.. Nem baj, az idő mindent begyógyít, Ő is így lett túl rajtam nem? Biztosan.. Ha ennyire hidegen hagyom, akkor csak figyeljetek, ugyanolyan leszek, mint Ő! Vagyis megpróbálok.. Csak lehet,hogy nekem nem fog sikerülni.. Fogadjunk direkt csinálta az egészet.. Máskor azt hiszem óvatosabban közelítem meg az embereket.

• baby face..
• little boy
• deceitful
• idiot

Cause im yours. 

csak ki akarom adni magamból a dolgokat ..

Komolyan kezd elviselhetetlenné válni ez az egész,a 4 év alatt amióta ismerem semmi nem fájt még ennyire vele kapcsolatba, mint most. az a gond az egészbe, hogy őt semmi sem bántja, semmi sem érdekli ami velem kapcsolatos.. megint elrontottam, megint egy jó barátságnak vetettem véget, megint csak magammal szúrtam ki.. idézem Blanót:  „MIÉRT?”   mert mindent elrontok, mindig én vagyok a hibás, de ha éppen nem is, valaki szemébe úgyis.. betelt a pohár, nem bírom már magamban tartani a könnyeimet, a lelki szemetes ládám végleg megtelt, nem lehet se kiüríteni, mint a konyhai szemetest, se kitörölni akár a számítógépben a lomtáramat.. mért kell szenvednie az embereknek? Mért nem tudnak csak úgy felejteni? Vagy egyáltalán mért követjük el azokat a dolgokat, amit utána mélységesen megbánunk, és magunkat okoljuk az egészért..? talán mert az a bizonyos „Éva” abban a bizonyos „Paradicsomban”  nem hallgatott Istenre és engedett a csábításnak? Nem volt neki elég Ádám szerelme? Nem tudott ellenállni annak a francos kígyónak? Ezért szenvedünk? Ismét idézem kedves barátnémet: „MIÉRT?” ..

„Tudod, amikor elszaladtam, csak azt akartam látni, hogy érdekellek-e annyira téged,hogy utánam gyere..” hát,besült.