Komolyan kezd elviselhetetlenné válni ez az egész,a 4 év alatt amióta ismerem semmi nem fájt még ennyire vele kapcsolatba, mint most. az a gond az egészbe, hogy őt semmi sem bántja, semmi sem érdekli ami velem kapcsolatos.. megint elrontottam, megint egy jó barátságnak vetettem véget, megint csak magammal szúrtam ki.. idézem Blanót: „MIÉRT?” mert mindent elrontok, mindig én vagyok a hibás, de ha éppen nem is, valaki szemébe úgyis.. betelt a pohár, nem bírom már magamban tartani a könnyeimet, a lelki szemetes ládám végleg megtelt, nem lehet se kiüríteni, mint a konyhai szemetest, se kitörölni akár a számítógépben a lomtáramat.. mért kell szenvednie az embereknek? Mért nem tudnak csak úgy felejteni? Vagy egyáltalán mért követjük el azokat a dolgokat, amit utána mélységesen megbánunk, és magunkat okoljuk az egészért..? talán mert az a bizonyos „Éva” abban a bizonyos „Paradicsomban” nem hallgatott Istenre és engedett a csábításnak? Nem volt neki elég Ádám szerelme? Nem tudott ellenállni annak a francos kígyónak? Ezért szenvedünk? Ismét idézem kedves barátnémet: „MIÉRT?” ..„Tudod, amikor elszaladtam, csak azt akartam látni, hogy érdekellek-e annyira téged,hogy utánam gyere..” hát,besült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése