Egyszerűen nem tudom megérteni, mi üthetett belém, teljesen kiborultam, ráadásul az ő szeme láttára.. Pont ezt nem akartam, hogy lássa, de nem bírtam tovább.. A zuhogó esőbe szaladtam, csak az utcalámpák adtak fényt, de nem mentem vele valami sokra, hiszen az eső cseppek zuhogása és a könnyek a szememben teljesen elhomályosították a kátyús utcánk látványát. Furcsa, de soha nem éreztem még magam ennyire kétségbeesettnek.. Ráadásul féltem. Féltem, hogy meg ne jelenjen valami ijesztő alak, aki mondjuk elrabol, hisz a szüleim mindig azt hajtják: „ne legyél éjszaka az utcán, mert nagyon sok a furcsa ember”. A barátaim kerestek, hívogattak, de én csak annyit mondtam: „az utcába vagyok majd megyek.” Ziháltam és nem bírtam a futást, TALÁN ez a dohányzás átka.. Nem érdekelt,hogy szétázott a ruhám,a hajam begöndörödött vagy esetleg a sminkem szétkenődött,csak azt éreztem muszáj futnom, el akartam futni saját magam elől, szégyelltem magam, nem értem, hogy bírok így megalázkodni egy srác előtt.. A szívemben már elástam mindent, vagyis megpróbáltam. Csak az már egy következő kérdés, hogy sikerült-e.. Hát nem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése